Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.
Kategóriák

Centrometal d.o.o.


Centrometal fűtéstechnika, Észak-Horvátországból az európai piacokra

A Centrometal d.o.o. cég elmúlt közel hat évtizede egy ízig-vérig közép-európai történet, mely az észak-horvátországi Macinec-ben kezdődött 1965-ben, az akkori Jugoszláv szocializmusban. Macinec az első világháború lezárásáig Zala megye legdélibb fekvésű területén feküdt Miksavár néven. Az első világháborút lezáró döntések következtében került a jelenlegi formáját több lépésben elérő, mai Horvátországhoz.

A mai napig az alapító család tulajdonában lévő vállalkozás Jugoszlávia széteséséig, egy 6-8 főt foglalkoztató, vegyes tüzelésű kazánokat gyártó kisüzem volt. A szocialista gazdasági berendezkedés megszűnése után, az 1990-es évektől egy intenzív, a termék fejlesztésre és az új piacok kiépítésére összpontosító időszak kezdődött, melyet már az alapító gyermekei valósítottak meg. Ma a cég működtetésében már a harmadik generáció is aktívan részt vesz, a Centrometal márka név a termékeinek köszönhetően pedig a közép-európai országokon túl, a legnagyobb nyugat-európai piacokon is ismert. Magyarországon 2009 óta van jelen, kizárólagos importőre a kezdetektől a bajai központú BIOKOPRI Kft.
A Centrometal túlélve az elmúlt évtizedek politikai és gazdasági változásait, ma több mint 200 szakembert foglalkoztatva, saját fejlesztési csapattal, magasan automatizált gyártástechnológiával, jól képzett szerviz háttérrel és komoly raktárkészlettel dolgozik.




A Centrometal a kezdetet jelentő, vegyes tüzelésre épülő kazán technikáját továbbfejlesztve, széles termékkörrel van jelen a hazai piacon is. A termék és szolgáltatás kínálatnak, valamint a gyártói hagyományának köszönhetően az értékesítő partnerek és kivitelezők között is elismerésnek örvend.
A gyártott termékek körében ma a vegyes tüzelésű kazántestek mellett, melyekre pellet, apríték, olaj vagy gézégő is felszerelhető, komplett pellet és apríték égető kazánok is megtalálhatók 580 kW-ig. A biomassza alapú fűtéstechnika kínálatának fontos részét képezik a magas hatásfokkal üzemelő, korszerű pelletkályhák és faelgázosító kazánok is.
Az átalakuló energiapiaci körülmények, az elmúlt évben tovább növelték a jelentőségét a konténerbe épített komplett kazán megoldásoknak, melyek a Centrometal kínálatában pellet és apríték mellett az olajkazán lehetőségét is magában foglalják.
Külön termék kört jelentenek a rozsdamentes használati meleg víz tartályok, valamint a puffer tartályok, fűtési vagy hűtési/fűtési célra kialakítva. Az 5.000 literig kínált standard kialakítású puffer tartályok mellett a gyártó egyedi méretezésben is kínál tartályokat akár 200.000 liter űrtartalomig.
Az említett termékek mellett a gyártó komoly kínálattal rendelkezik az elektromos fűtő vagy hűtő berendezések területén is. A Magyarországon is ismert elektromos kazánok mellett, az elmúlt években megjelent a lakossági klíma berendezések és a hőszivattyúk területén is. A saját mérnök gárda által fejlesztett hőszivattyú vezérlése osztott és monoblock kialakítású hőszivattyúiban is elérhető, 5 kW és 30 kW közötti teljesítmény tartományban.



Centrometal d.o.o. Gyártói és Logisztikai központ, Macinec (Miksavár) Horvátország - 2022


 

Rendezés:

Centrometal fűtőbetét 3x2000 W - EL-Cm Compact

Rendelhető, száll. 30 munkakanap
Várható szállítás: 2024. január 17.
24.317 Ft (19.147 Ft + ÁFA)

Centrometal fűtőbetét 3x1000 W - EL-Cm Compact

Rendelhető, száll. 30 munkakanap
Várható szállítás: 2024. január 17.
18.849 Ft (14.842 Ft + ÁFA)

Centrometal fűtőbetét 3x3000 W - EL-Cm

Utolsó 8 db raktáron
Várható szállítás: 2023. december 08.
27.076 Ft (21.320 Ft + ÁFA)

Centrometal fűtőbetét 3x4000 W - EL-Cm

Utolsó 3 db raktáron
Várható szállítás: 2023. december 08.
37.074 Ft (29.192 Ft + ÁFA)

Centrometal fűtőbetét 3x4250 W - EL-Cm

Utolsó 4 db raktáron
Várható szállítás: 2023. december 08.
39.990 Ft (31.488 Ft + ÁFA)

Centrometal AC-Cm M-9000 oldalfali split hűtő/fűtő klíma (R32 - 2,6 kW)

Utolsó 4 db raktáron
Várható szállítás: 2023. december 08.
219.990 Ft (173.220 Ft + ÁFA)

Centrometal El-Cm Classic 4,5 kW fali elektromos kazán központi fűtéshez

Utolsó 18 db raktáron
Várható szállítás: 2023. december 08.
282.990 Ft (222.827 Ft + ÁFA)

Centrometal El-Cm HomeTech 4,5 kW falba beépíthető elektromos kazán központi fűtéshez

Utolsó 2 db raktáron
Várható szállítás: 2023. december 27.
340.990 Ft (268.496 Ft + ÁFA)

Centrometal CH 90 (90 liter) - rozsdamentes INOX hidrofor tartály

Több mint 20 db
Várható szállítás: 2023. december 08.
126.990 Ft (99.992 Ft + ÁFA)

Centrometal HP-Cm Split EH 6 kW levegő-víz hőszivattyú (R32 / 230V / A+++)

Utolsó 5 db raktáron
Várható szállítás: 2023. december 08.
2.220.000 Ft (1.748.031 Ft + ÁFA)

Centrometal MT fűtőbetét 6000 W (3x2000 W) - Basic, Classic, ePlus

Utolsó 17 db raktáron
Várható szállítás: 2023. december 08.
20.963 Ft (16.506 Ft + ÁFA)
Árukereső.hu Árukereső.hu